Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt, a jogalkotó által „népegészségügyileg nem hasznos”-nak minősített élelmiszereket. Az eredetileg „hamburgeradóként” emlegetett közteher számos jogi kérdést vet fel.

Miután a parlament hétfőn elfogadta a két kormánypárti képviselő által beterjesztett törvényjavaslatot, 2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt, a jogalkotó által „népegészségügyileg nem hasznos”-nak minősített élelmiszereket. Az eredetileg „hamburgeradóként” emlegetett közteher számos jogi kérdést vet fel – hangsúlyozza Torsten Braner közösségi jogász, az e|n|w|c Natlacen Walderdorff Cancola nemzetközi ügyvédi iroda munkatársa.

Az új jogszabály vámtarifaszám és a kockázatosnak tartott összetevő aránya alapján határozza meg a hatálya alá tartozó termékek körét. Az üdítőitalokat és előrecsomagolt cukrozott készítményeket túlzott cukortartalmuk, az energiaitalokat túlzott koffeintartalmuk, a sós snackeket és az ételízesítőket túlzott sótartalmuk alapján sorolja az adóköteles termékek közé. Az így definiált termékek után is csak akkor kell azonban adót fizetni, ha azt belföldön, előrecsomagolva hozzák forgalomba. Az adót annak kell megfizetnie, aki az adóköteles terméket belföldön első alkalommal értékesíti: ez Magyarországon gyártott termék esetén a gyártót, külföldről behozott termék esetén pedig az importálót jelenti – ismertette a részleteket a szakjogász. Minthogy tipikus közvetett adóról van szó, az adóalanyok az adótartalmat beépíthetik a termék árába, vagyis végső soron átháríthatják a fogyasztóra. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy élelmiszerjogi, alkotmányjogi és közöspiaci szempontból mennyire jogszerű egy ilyen adó.

Az ÉFOSZ, az adó ellen tiltakozó élelmiszergyártók érdekképviseleti szervezete többször utalt arra, hogy a törvényt ellentétesnek tartja az élelmiszerjog európai alapelveivel. Ez ugyanis szigorú egészségügyi feltételekhez köti egy élelmiszer forgalomba hozatalát. Az élelmiszerjog általános elveiről szóló 178/2002/EK számú parlamenti és tanácsi rendelet kimondja, hogy egészségre ártalmas élelmiszer nem hozható forgalomba. A szabályosan forgalomba hozott élelmiszereket eszerint pedig nem lehetne egészségre ártalmasnak minősíteni és ezen a címen különadóval sújtani. „Az érvelés két ponton is sántít: Egyrészt a népegészségügyi termékadóról szóló jogszabály magában a normaszövegben kerüli a hatálya alá tartozó élelmiszerek egészségtelenségére vonatkozó utalást” – emeli ki Torsten Braner. Hozzátette: ilyet csak a törvény preambuluma és indoklása tartalmaz, másrészt pedig a törvény nyilvánvalóan nem korlátozza, csak kevésbé kifizetődővé teszi a hatálya alá tartozó élelmiszerek forgalmazását. A jogalkotónak ilyen értelemben tehát jogában áll bizonyos élelmiszerek adóterhelését megnövelni.

Felmerülhet a kérdés, hogy a konkrét termékkör meghatározása kiállja-e az alkotmányosság próbáját. Bár a „népegészségügyi termékadó” bevezetése alkotmányos alapjogot közvetlenül nem sért, alkotmányellenességét az is megalapozhatja, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indokok nélkül tesz különbséget az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok – jelen esetben élelmiszergyártók – között – vázolja fel a hátteret a szakjogász. Hozzátette: ebben a vonatkozásban azt is ki kell emelni, hogy a korábban említett érdekképviseleti szervezet a szabályozás következetlenségéért szintén bírálta a jogszabályt. Ezzel valószínűleg arra utaltak, hogy a magas zsírtartalom, mely legalább olyan nagy „egészségügyi kockázatot hordoz”, mint a törvény célkeresztjébe került cukor, koffein és só, és melynek megadóztatása a hasonló külföldi kezdeményezésekben is rendre szerepel, a magyar jogszabályból – nehezen indokolható módon – végül kimaradt. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint azonban a jogalkotó aránylag nagyfokú szabadságot élvez a különböző adótárgyak meghatározásának terén, és ennek során sajátos politikai szempontokat is érvényre juttathat. Nem valószínű tehát, hogy az Alkotmánybíróság adott esetben a zsír közismert egészségtelenségére hivatkozva minősítené diszkriminatívnak a jogszabályt.

Végül szintén fontos kérdés, hogy az új adónem nem sérti-e az áruk szabad mozgásának közöspiaci alapelvét. Ebben a körben egyrészt az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 110. cikke érdemel figyelmet, mely kimondja, hogy „a tagállamok sem közvetlenül, sem közvetve nem vetnek ki más tagállamok termékeire a hasonló jellegű hazai termékre (…) kivetett adónál magasabb belső adót”. Ezt a tilalmat a népegészségügyi termékadó nem sérti meg, hiszen nem diszkriminál a Magyarországon gyártott és az importált termékek között – emeli ki a szakjogász. Másrészt a Szerződés 34. cikke jöhet szóba, amely tiltja a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozásokat és azzal azonos hatású intézkedéseket. Ezt a rendelkezést az Európai Bíróság hosszú ideig igen kiterjesztően értelmezte, és számos nem diszkriminatív jogszabályról megállapította, hogy közvetetten korlátozza a tagállamok közti kereskedelmet. A népegészségügyi termékadót ez a veszély valószínűleg nem fenyegeti, mégpedig két okból: Egyrészt az Európai Bíróság az utóbbi időben már nagyobb visszafogottságot mutat a sajátos – de nem diszkriminatív – tagállami szabályok kereskedelemkorlátozó hatásának megítélésében. Másrészt a Szerződés 36. cikke kifejezetten feljogosítja a tagállamokat arra, hogy egészségvédelmi okokból korlátozó intézkedéseket léptessenek életbe – mutat rá Torsten Braner.

Az adó bevezetésével Magyarország ismét egy formálódó nemzetközi trend élén találja magát. Az elmúlt években mind az Egyesült Államokban, mind Európában erősödtek azok a hangok, melyek bizonyos egészségtelennek tartott élelmiszerek fogyasztását a rájuk kivetett büntető adókkal kívánják csökkenteni. Európában Dánia volt az első, mely 2010-ben adót vetett ki a magas cukor- és zsírtartalmú élelmiszerekre.