Úgy tudjuk, hogy - a szokásos vegyes étrend teljes értékű táplálkozást jelent, míg - a vegetárius étrenddel hiányállapotok következnek be, holott ennek az ellenkezője igaz.

József Attila Óda című versében így fogalmaz: „Elmémbe, mint fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak”. Ugyan szerelemről ír ily módon, de nagyon találó témánkra is!

Szüleink, rokonaink, barátaink, ismerőseink, tanítóink, később tanáraink, majd professzoraink, orvosunk, és minden rendű és rangú egészségügyi dolgozó, előadások, könyvek, intézményrendszerek, mindenkori környezetünk ^_ mint fémbe a savak ^_ belénk marták, hogy az ember mindenevő, aki pedig növényevő, az jobbik esetben csak lefogy és elgyengül, rosszabbik esetben megbetegszik, és bele is hal a „hiányos táplálkozás”-ba. Ebben az országban, ahol amúgy is céltábla az egyéni magatartás, a másság, különösen céltábla az életreformer, a vegetárius: „Sárgarépán akarsz élni, mint a nyulak?!

Minden ünnepi alkalmat húsokkal, süteményekkel és alkohollal ünnepelünk. Még nemzeti érzésünkbe is beprogramozták, hogy „magyar konyha” való a jó magyar embernek, a zöldség a „kákabelű német”-nek való. A magyarnak csak a húsleves, a gulyás, a ropogós malacsült, a füstölt oldalas babfőzelékkel, a többször felmelegített tejfeles töltött káposzta az étel. Nemcsak a lakodalmi rigmusok és közvetlen átlagemberi környezetünk, hanem legjobb íróink is ezt sugalmazzák.

Mikszáth Kálmán, külföldi utazásáról hazatérve, alig várja, hogy nekilásson a „magyar ebéd”-nek, amit elérzékenyülten, poétikusan így jellemez: „Akkor tör ki rajtunk a furor hungaricus (az étvágy), midőn a paprikás pörkölt illata újra megcsapja orrunkat, s a túrós csusza haván pirosló töpörtyűk nevetve megszólalnak.”

A közmondások, az állítólagos „bölcsmondások” is így bombáznak bennünket: „Jó gyomor ^_ mindent megőröl”; „Ami ízlik ^_ nem árt”; „Jó bor ^_ jó egészség”; „Bor, búza, szalonna ^_ égnek fő adománya”; „Bor nélkül szegény a vendégség”. A szólásmondások csak tódítják mindezt. „Egészségünkre!” ^_ lódítják vidáman a szeszesitallal koccintók. Kisgyerekek nézik, hallják őket. Olyan kisgyerekek, akiket cukorkával, édességgel, tortával jutalmaznak minden alkalommal. A falusi édesanya cukros kenyérrel hallgattatja el a kis pulyát, a városi anyuka drága bonbonnal békítgeti husikáját.

Bizony nemcsak tudatunkra ható, ösztöneinkbe befészkelődő, meggyőző, mert ismételt és sok irányból ható érvelésben volt és van részünk, hanem kemény leckékben is, melyek drasztikusan, erőszakosan is a vegyes étrend, a húsevés elfogadására kényszerítik az embert. Főként akkor, amikor még gyerek az ember, és ősi növényevő ösztönére hallgatva ^_ az ember ugyanis élettani és anatómiai felépítése szerint növényevő ^_, nem akar húst enni, hanem minél több, sőt kizárólag nyers növényi ételt, gyümölcsöt, zöldséget kíván. Pofonok csattannak, kemény verések esnek, és a pedagógiai erőszak különböző fogásai érvényesülnek, hogy az állítólag mindenevő ember gyerekét rátereljék a húsevés egyedül üdvözítő útjára.

Ritka hang Ady Endréé: „Hej, gyomor, hej kutyabendő, ti vagytok a Magyarország sírja!”

Ez nem „csak” irodalom, ez az élet.

Így alakult ki állítólagos „természetes” mindenevő ösztönünk! Mindebből az a tanulság, hogy nem test és vér ellen tusakodunk, hanem a belénk programozott tévhitek, előítéletek, az igazi egészséggel ellentétes, belénk erőszakolt, egészségtelen szokás, hamis tudata ellen.

Ismerjük meg a vegyes és a reform étrendre vonatkozó igazságot, és térjünk rá a természetes táplálkozásra, valósítsuk meg az életreformot. Legyünk képesek a negatív szuggesztiókkal, akadályokkal szemben képviselni és megvalósítani egy jobb, egészségesebb életutat. Egyre jobban meg fogunk győződni magunk is előnyeiről. A tapasztalat a tudás anyja.

Készséggel elhinném, hogy az „úgymond” vegyes táplálkozás az üdvös, de … - az országos helyzetkép valahogy nem ezt látszik bizonyítani …!!!!????